A várost októberig alpolgármesterként szolgáló 76 esztendős Dohányos Andrással az Arany János utcai Csorvási Helytörténeti Gyűjteményben találkoztunk. Az 1906-ban elkészült épület a 2010-es évek elejéig gyerekzsivajtól volt hangos, az egyik teremben még látható a dobogó, melyen egykor a tanítói asztal volt. A bejárathoz legközelebbi terem falán ott sorakozik a tíz csorvási díszpolgár portréja, a képek alatt pedig kis asztalokon a hozzájuk kapcsolódó emléktárgyak. A tizenegyedik fotó még hiányzik, de hamarosan a helyére kerül.
A helyszín nem véletlen, a helytörténeti gyűjtemény létrejöttében Dohányos András oroszlánrészt vállalt, aki – amellett, hogy a mai napig lelkes gyűjtő –, gondozója is annak. Az első tárgyakat még id. Baráth Lajos kezdte el gyűjteni, Dohányos András 2003-tól csatlakozott a munkához. A gyűjteménynek először az egykori Kőhalmi iskola adott helyet, az évek során összegyűjtött jelentős tárgyi eszköztár az iskola megszűnése után 2013-ban átkerült a jelenlegi helyére, s mára mind a négy egykori tantermet berendezték, sőt, a hosszú folyosón is különböző tárgyak, kovácsműhelyből származó mezőgazdasági eszközök, kéziszerszámok sorakoznak.
Beszélgetőpartnerem nagy lelkesedéssel mesélt szeretett települése történetéről, kialakulásáról, a díszpolgárokról, a csorvási festőkről, a korabeli szlovákság használati tárgyairól, az ezernyi fényképről. A rögtönzött tárlatvezetés után átvonultunk a polgármesteri hivatalba, s abban az irodában ültünk le, ahol tavalyi visszavonulásáig nap mint nap dolgozott.
A közéleti szerepvállalás – ahogy ő fogalmazott – családi hagyomány – hiszen édesapját is jól ismerték a településen, aki az 1950-es évektől a ’80-as évekig tanácstagként igyekezett tenni Csorvásért. Ő maga az orosházi iparszövetkezetben dolgozott autófényezőként, ahol előbb csoport-, majd művezető lett. Hamar elnyerte a munkatársak bizalmát, 30 évesen vezetőségi tag lett, és szakszervezeti vezetőként igyekezett képviselni munkatársai érdekeit.
– Csorváson az 1980-as években tagja lettem a választási bizottságnak, később pedig elnökként tevékenykedtem. 1994-ben választottak meg először önkormányzati képviselőnek, s az utolsó öt évben alpolgármesterként próbáltam tenni a városért – mondta Dohányos András.
Érdeklődési köre igen tág határok között mozgott, érdekelte a lövészet (a katonaságnál aztán olyan eredményt ért el, ami szabadságot ért) már 12 évesen kapcsolatba került a helyi tűzoltócsapattal, mellyel még versenyekre is eljártak, mi több, 1958-ban országos versenyt is nyertek. A kapcsolat velük később sem szakadt meg.
– Nagy Gábor kért meg, hogy szervezzek egy gyerekcsapatot, melynek verbuválásában a lelkes tanárember, Pásztor Rezső is sokat segített. 1972-től mintegy 30 évig vezettem a szakkört, melynek tagjai közül nem egynek hivatásává is vált a tűzoltói munka, a mai Önkéntes Tűzoltó Egyesület (melynek parancsnokhelyettese is volt, s 2017-ben megkapta a 60 éves jubileumi tagságért járó elismerést, ma gazdasági vezetője) jelenlegi tagjainak többsége is a szakkör lelkes látogatója volt.
Büszke arra, hogy szerepet vállalt a település várossá fejlődésében. Egyebek között felépült a fiatalok Fecskeháza, a Hérics Szálló és az Egyesített Szociális Intézmény is megújult, bővült.
Aktív részt vállalt a Csorvást bemutató sport-, fotó-, településtörténeti kiállítás anyagának összeállításában és a Békés Megyei Önkormányzat Megyenapján is rendszeresen bemutatják a helyi értéktárba aktuálisan bekerült tételeket.
– Idén a helyi fúvószenekar és mazsorettcsoport, valamint a citeraegyüttes kerül be a helyi értéktárba, s mutatjuk be majd a Megyenapon – mondta Csorvás díszpolgára. Külön nem említi, de a tavaly átadott Szlovák Emlékház anyagát is ő készítette elő, s rendezte be.
– Nagyon szeretném, ha a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal közösen a Szlovák Emlékház tájházzá válhatna, s még ismertebbé tehetnék.
Élő kapcsolat a külhoniakkal
Dohányos András szívügye a testvértelepülésekkel való kapcsolattartás. A Csorvásra betelepülők között szlovákok is voltak, joggal vetődött fel, hogy nyitni kellene a Felvidéken élők felé, így vették fel először a kapcsolatot Diószeggel, majd a székelyföldi Uzonnal, s végül a vajdasági Zentához tartozó Felsőheggyel. A szlovák mellett román és szerb nemzetiségűek is éltek Csorváson, így logikus volt, hogy utóbbi két ország valamely településével is együttműködést alakítanak ki.
– A legfontosabb, hogy valamennyivel élő a kapcsolat ma is, több mint két évtizede megyünk hozzájuk és fogadjuk őket nagy barátsággal – mondta Csorvás díszpolgára.
Forrás: BEOL.hu
Fotó: A szerző felvétele
